Te, csak te

oh, te román istennő, gyere rám

hozzád szól most ez az angyali szerenád

angyali szemeidben értető öröm a látomás

lelkedben nem látom, hogy kéne változás

mikor szemeim rólad pattanó fotonokat fogadnak

endorfin molekuláim azonnal agyamba rohannak

mosolyod elég, hogy elfeledjek minden rosszat,

rád szívem szerint sosem mondanék gonoszat.

Egész nap mást sem csinálnék, csak szorítanálak magamhoz,

Fülem figyelmesen hozzá lenne tapadva minden szavadhoz.

Mint hattyúk, az égből zuhannék vesztembe ha ennek vége,

S utolsó gondolatomban az arcod jelenne, és két szemed fénye.

Puritán és egyszerű, ez jellemzi dizájnod,

és ez benned a tökéletes mert naturális nő vagy, nem királylányos.

De olyan vagy mint a hold az égen, vagy a messzi galaxisok.

Gyönyörködöm benned, nézlek, érezlek, ebből élnek a praxisok.

Mert elérni téged képttelen vagyok, ha örökre próbálkoznék is,

De lelkem viszont mindörökre magába fogadott.

Segítettél elfelejteni mindent, amivel az élet szopatott,

Hát maradj te mindig olyan, mint amilyen most,

És tudd, hogy szívem, lelkem, testem téged örökre szeretni fog.